A várakozások törvénye
Ez a törvény kimondja, hogy amire meggyőződéssel számítunk, az önmegvalósító próféciává válik. Másként fogalmazva: az életben nem feltétlenül azt kapjuk, amit akarunk, hanem azt, amire számítunk, amit várunk.
Várakozásainknak hatalmas befolyásoló ereje van. Hatással van emberek viselkedésére és dolgok alakulására – méghozzá oly módon, hogy ami történik, összhangban van a várakozásainkkal.
Bizonyos módon saját életünk jósai vagyunk, mert ahogy beszélünk, hogy gondolkozunk, alapvetően meghatározza, hogyan alakulnak számunkra a dolgok.
Egy kísérlet
Dr. Robert Rosenthal, a Harvard Egyetem professzora Pigmalion az osztályban című könyvében leírja, milyen óriási hatása van a diákok teljesítményére az,
hogy milyen várakozás él a tanárban velük kapcsolatban.
Azt tapasztalta, hogy ha a diáktól jó teljesítményre számítanak,
jobb eredményt ér el, mint ellenkező esetben.
A hatvanas évek végén Dr. Rosenthal végzett egy kísérletet.
Az év elején három tanárt behívattak az igazgatóhoz,
aki a következőt mondta nekik:
„Megfigyeltük tanítási módszereiket, és arra következésre jutottunk, hogy önök az iskola három legjobb tanára. Kitüntetésként mindegyikük kap egy osztályt, amelyben a legtehetségesebb diákjaink vannak. Egy nemrég végzett IQ teszt alapján válogattuk ki őket.Azt várjuk tőlük, hogy eredményeik 20-30 százalékkal javulnak az előttünk álló évben. De mivel nem akarjuk, hogy diszkriminációval vádoljanak, azt szeretnénk, ha mindez köztünk maradna.
Nem fogjuk elmondani a szülőknek, és önök se mondják el a diákoknak,
hogy speciálisan összeválogatott osztályokról van szó.”
A tanárok boldogok voltak. Minden tanár álma, hogy az osztálya csupa tehetséges gyerekből álljon. Lelkesen tértek vissza az osztályaikhoz.
Az év során követték az osztályok teljesítményét, és figyelték a tanárok tevékenységét. Látható volt, hogy nagyobb lelkesedéssel végzik munkájukat. Türelmesebbek voltak azokkal a diákokkal, akik kicsit nehezebben értettek meg a dolgokat. Több időt fordítottak arra, hogy az órákon kívül is segítsék tanítványaikat. Ha a gyerekek valamit nehezebben értettek meg, a tanárok úgy gondolták, nem a tanítványokkal van a baj, hanem a magyarázatukkal.
Az év végén a három osztály nem csupán az iskolában volt a legjobb, hanem egész San Francisco-öböl környékének iskoláit tekintve is.
Ahogy várták, 20-30 százalékkal javultak az eredmények.
Amikor az eredmények ismertté váltak, az igazgató ismét behívatta a tanárokat. Gratulált nekik a csodálatos évhez. A tanárok megköszönték az igazgatónak, hogy lehetőséget adott nekik ilyen kiváló képességű gyerekek oktatására.
Az igazgató ezután elmondta, hogy mindez egy kísérlet része volt. A tanulók egyáltalán nem voltak kivételes képességűek, találomra választották ki őket.
Többségük nagyon is átlagos képességű.
A tanárok meg voltak lepve.
Hogyan lehettek olyan jók a diákok,
hogy elérték a megjósolt eredményjavulást?
Aztán rájöttek, hogy az ok egyszerű: tanárként kiváló munkát végeztek.
Az igazgató ezután elmondta azt is, hogy őket is véletlenszerűen választották ki.
Vagyis mindent azonosnak lehetett venni a kísérletben.
Az igazgató várakozásai a tanárokkal szemben egyértelműek és világosak voltak.
Ezt mondta: „Önök kiváló tanárok, és én azt várom önöktől, hogy kiváló eredményeket érjenek el kiváló képességű diákjaikkal.”
A diákok nem ismerték a tanárok velük kapcsolatos várakozásait.
Ám a tanárok úgy kezelték őket, mint akik kiváló képességűek, akiktől azt várják,
hogy képességeikkel összhangban teljesítsenek.
A várakozások alapja mindkét esetben hamis információ volt. Ám a várakozások mindkét esetben önmegvalósító jóslatként működtek.
Ez nagyon fontos.
A várakozásaink befolyása azzal arányos,
milyen mértékben tartjuk hitelesnek a forrást.
Minél inkább felnézünk a másikra,
annál nagyobb hatása lesz az önmagunkkal szembeni várakozásokra.
(Brian Tracy: Maximális teljesítmény)
